30 éves a VIVE Fesztivál: Három évtized a magyar nóta és csárdás szolgálatában

A múlt tisztelete, a jelen közössége, a jövő öröksége.”

A torontálvásárhelyi VIVE nem csupán egy fesztivál – ez a délvidéki magyarság élő kulturális védjegye, amely a banáti rónaságról indulva immár harminc éve dobbantja meg a szíveket. A rendezvény az elmúlt három évtizedben a magyar nóta és csárdás műfajának megőrzését, valamint a vajdasági zeneszerzők és szövegírók felkarolását szolgálta, generációkat kötve össze a zene egyetemes nyelvén.A 30. évforduló alkalmából a rendezvény rendhagyó, ünnepi gálaműsor keretében emlékezett meg a kezdetekről és az elért sikerekről. A rendezvény legmeghatóbb pillanataként ünneüüpélyes keretek között plaketteket és okleveleket adtak át mindazoknak, akik részesei voltak a fesztivál három évtizedes múltjának.

A jubileumi színpadon verseny helyett az ünneplésé volt a főszerep. Az elmúlt évtizedek legkiválóbb győztesei és szólistái váltották egymást, akiket a Fesztivál alkalmi zenekara kísért Kurunci Andor prímás vezetésével. A műsor felejthetetlen pillanataként a Torontálvásárhelyen született nótaszerző, Vitkay Gyula híres Megfordítom kocsim rúdját című műve, valamint az I. VIVE győztes dala csendült fel dr. Vitkay Kucsera Ágota operaénekesnő, egyetemi tanár tolmácsolásában, aki a Vitkay család jelen lévő tagjaival együtt büszkén viszi tovább a dédnagyapa zenei örökségét.

A fesztivál nemcsak a múltat őrzi, de a jövőt is írja: az est folyamán hat új vajdasági szerzeményt mutattak be, melyek szövegeit a helyi alkotó, Beretka Szénási Eszter jegyzi, a dallamokat pedig Győri Zoltán, Kovács Ferenc és Gábor Károly zeneszerzők komponálták.

A színpadon olyan elhivatott és közönségkedvenc előadók váltották egymást, mint Szunyog Tibor, Kotroba Júlia, Oszterman Emma, Mezei Mónika, Morvai Melinda, Guzsvány Izabella, Bíró Ferenc, Molnár Csíkos Gábor, Szabó Dékány Zsófia, Lapacsevics Jovica, Mezei Szimóna, Cseszák László és Juhász Gábor.A rendezvény díszvendégei között volt Kerekes József, a VMSZ alelnöke, valamint Sutus Áron, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke, a Magyar Nemzeti Tanács, a Helyi Közösség képviselői, akik jelenlétükkel is nyomatékosították a VIVE közösségmegtartó erejét.

A 30. VIVE Fesztivál a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Magyar Nemzeti Tanács, a Tartományi Oktatási, valamint a Tartományi Művelődési Titkárság védnökségével, és Antalfalva község támogatásával valósult meg.