Már javában zajlanak az előkészületek az idei év utolsó nagy rendezvényére: november 6-án, pénteken újra benépesül a torontálvásárhelyi vásártér. A helyiek és a környékbeliek által jól ismert, hagyományos novemberi vásár – vagy ahogyan a népnyelv nevezi, a híres „káposztavásár” – gazdag és változatos kínálattal várja a látogatókat.
A rendezvényt az Október 4. Közművesítési Vállalat szervezi, amely évente négyszer ad otthont a nagy hírű kirakodóvásároknak. A torontálvásárhelyi vásártér régóta híres a bőséges áruválasztékáról, A rendezvény a régió egyik legnagyobb és leglátogatottabb eseményének számít. A vásárba érkezők a kézműves termékektől kezdve a különféle egyedi kiállítók portékáin át a mindennapi használati cikkekig mindent megtalálhatnak. A rendezvény igazi védjegyének számító őszi káposztakínálat mellett a hagyományos állatvásár sem marad el, amely ezúttal is sok eladót és vevőt vonz majd a környékről.
A szervezők minden kedves polgárt és a népi hagyományok, a vásári hangulat kedvelőit szeretettel várják november 6-án a torontálvásárhelyi vásártéren!
