Nők az antalfalvi kisebbségi közösségben: Szerepük megerősítése a közéletben

Nikolity Eleonóra és a nők alkotó ereje

A projektet támogatja:

Tájékoztatási és Távközlési Minisztérium

„Nők az antalfalvi kisebbségi közösségben: Szerepük megerősítése a közéletben” című dokumentumfilmsorozatban a helyi nők osztják meg tapasztalataikat és gondolataikat a közéletben való részvételről.

Ezek a beszélgetések betekintést nyújtanak azokba a kihívásokba, a kitartásba és az elkötelezettségbe, amelyek révén aktívan formálják közösségük életét. A projektet az Információs és Távközlési Minisztérium támogatja.

A torontálvásárhelyi Nikolity Eleonóra hamarosan megnyitja saját szalonját, ahol a nők szépségével és ápolásával foglalkozik majd, mindezt a számos tanfolyamon szerzett tapasztalataira alapozva. Emellett aktívan részt vesz a Szeretet Jótékonysági Szervezet munkájában, tagja a torontálvásárhelyi Szebb Faluért Egyesület vezetőségének, valamint koordinálja a helyi kézműves foglalkozásokat. Anyaként is példát mutat a közösség számára.

Beszélgetésünk középpontjában az áll, hogy mennyire fontos szerepet töltenek be a nők a közösség építésében, támogatásában és megerősítésében.

A projekt során elhangzott vélemények nem feltétlenül tükrözik a projektet támogató intézmények hivatalos álláspontját.