Idén is megrendezik Torontálvásárhelyen a hagyományos jótékonysági református batyubált, immár 16. alkalommal. A rendezvényre november 21-én, szombaton várják az érdeklődőket.
A bál 19 órakor kezdődik a helyi Vadászotthonban. A belépőjegy 800 dinárba kerül, és az egyházi gondnoki irodában vásárolható meg.
Az est hangulatáról ezúttal is Győri Zoltán gondoskodik, aki változatos zenei kínálattal várja a vendégeket. A rendezvény a szórakozás mellett a közösségi összefogásról és a jótékonykodásról is szól. A szervezők szeretettel várják az egyháztagokat, a helyieket és a más településekről érkező vendégeket egyaránt.
Az idei batyubál mottója a 149. zsoltár 3. verse: „Dicsérjék nevét körtáncot járva, énekeljetek neki dobokkal, hárfakísérettel!”
