Közösségi összefogással szépül Torontálvásárhely stadionja

Torontálvásárhelyen november végén megkezdődtek a Spartacus 1911 labdarúgóklub stadionjának felújítási munkálatai: elindult a lelátók lefedése, ami hosszú évek óta várt fejlesztésnek számít a helyiek és a klub utánpótlása számára egyaránt. A munkálatok november közepén indultak, teljesen az alapoktól, a település lakóinak önzetlen segítségével, a klub vezetőségének szervezésében és Antalfalva község támogatásával.

A munkálatok gyors ütemben haladnak: nemcsak a tribünök fedését kezdték meg, hanem a lelátóra új ülőhelyeket is beépítettek, hogy kényelmesebb és rendezettebb környezet várja majd a szurkolókat. A 25 méter hosszú fedés várhatóan év végére teljesen elkészül.

A klub külön köszönetét fejezi ki mindazoknak – lakosoknak, vállalkozóknak, önkénteseknek és támogatóknak -, akik hozzájárultak a munkálatokhoz. Mint fogalmaztak, a fejlesztés célja, hogy a helyi gyerekek és sportkedvelők korszerűbb, kedvezőbb körülmények között élvezhessék a mérkőzéseket, és hogy Torontálvásárhely sportélete még erősebb alapokra kerülhessen.

A stadion megújítása fontos mérföldkő a közösség számára.